Polgár Zoltán

Békés város alpolgármestere

Bemutatkozás

Polgár Zoltánnak hívnak és gyermekkorom óta Békésen élek. A Karacs Teréz utcában nőttem fel. Feleségemmel, Marikával - aki fodrász - a Keserű soron alapítottunk családot és neveljük két gyermekünket Sárát és Zoltánt.

Életem vezérlő-csillagai a sport, a közösségi élet és az ezeket átszövő szervező munka. Végigjártam a békési kézilabdasport színtereit: játékosként eljutottam a csapatkapitányságig, dolgoztam játékvezetőként és másodállásban a klub vezetője voltam. A sport mutatta meg nekem a küzdelem emberi arcát, adott életre szóló barátságokat és máig ható tanulságokat. Csapatjátékosnak tartom magam: korábban játékosként, később pedagógusként és napjainkban, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatóhelyetteseként dolgozva. Álljanak hát most itt közös jövőnk, elképzeléseink, és a terveink:

Hiszek a közösség mindenek fölötti erejében. Hiszek a munka becsületében, az összefogás értékében. Hitem szerint a jövőhöz vezető út nem a vakszerencse, nem az ígéretek kérdése. Itt élve testközelből élem meg a kerületünk, Bánhida mindennapjait. Látom az itteni erősségeket és akadályokat egyaránt. A választásokig folyamatosan, és azután is megtartandó lakossági találkozókon - és akár az internetes fórumokon is - megtalálhatjuk, meg fogjuk találni a közös hangot, kialakítjuk közös stratégiánkat szűkebb környezetünk jövőjének megformálására. Mindehhez az Önök aktív közreműködése, felügyelete adhatja meg felhatalmazást. Önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként az Önök érdekeinek feltétel nélküli képviselete lesz a feladatom a testületben.

Csapatjátékosként szót kell ejtenem Kálmán Tibor pogármesterről és képviselő társaim közös munkájáról: A körzeti munkánkban az általam is kitűzött célokat kell a legfontosabbnak tartanunk. A körzetek lakóiból azonban összeáll városunk Békés lakossága, képviselőikből a képviselőtestület. A feladatok, a terhek, a sikerek és az örömök közössé válnak.

Közössé válnak de nem adódnak össze, inkább megosztódnak. A megosztott feladatok és terhek könnyebbednek, ellenben a megosztott sikerek és örömök többszöröződnek. A választópolgárok közreműködése és felügyelete, a polgármester, a képviselők - Én és a csapatunk - munkája és alázata tömörítheti egybe azt amit közösségnek hívunk. KÖZÖSSÉGNEK, tiszta SZÍVVEL, tiszta LÉLEKKEL.

Megköszönöm eddigi figyelmüket! Mi Békésért Vagyunk!

Játékok, akciók:

2022-10-22 08:01:00

"Békés kedvenc sütije 2022" - Nyereményjáték!

Nyereményjáték a 2022 évben megrendezett Békés kedvenc sütije versenyhez kapcsolódóan!

Egy éven keresztül Csumpila Gábor „Nóri szelet" fantázianevű édessége viseli a Békés kedvenc sütije címet. A verseny nyertes tortája 2022 október végétől december végéig hétvégente megvásárolható a város cukrászdáiban. Egy szelet ára egységesen 700 forint, amiből egyben 50 forint támogatás - immár szokás szerint - a békési Esély Állatvédő Egyesülethez fog kerülni.

Minden szelet megvásárlásakor egy kártyát kapnak, mely egyedi azonosítóval van ellátva. Ezzel a kóddal lehet regisztrálni a nyereménysorsolásra 2023 január 15-ig.

A játék végén a szabályosan regisztrálók között egy 30.000.- Ft értékű cukrászdában beváltható utalvány kerül kisorsolásra!

A sorsolás időpontjáról, annak módjáról, valamint a nyeremény átvételéről a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket.


A regisztráció előtt feltétlenül olvassák el a játék adatvédelmi tájékoztató-ját és az ott található információkat!

 

REGISZTRÁCIÓ


2022-10-20 08:00:00

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató a "Békés kedvenc sütije 2022" nyereményjátékkal kapcsolatban:

  • Az adatkezelési tájékoztató: a"Polgár Zoltán- hivatalos" oldal által kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogairól szól.
  • Adatkezelési gyakorlatunk az Általános Adatvédelmi Rendeleten (a továbbiakban: GDPR) alapszik.
  • Az adatkezelő a "Polgár Zoltán-hivatalos" oldal kezelője. A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, telefonszám, lakcím.
  • A látogató a regisztráció kitöltésével és elküldésével hozzájárulását adja ahhoz, hogy a megadott adatait a "Polgár Zoltán-hivatalos oldal" jelen tájékoztatóban meghatározott céllal kezelje.
  • Az adatkezelés célja: részvétel nyereményjátékban.
  • Az adatkezelés időtartama: az adatok elküldésének napjától a játék visszavonásáig, de legfeljebb a sorsolástól számított 6 hónapig tart.
  • A kitöltők által megadott személyes adatokat a "Polgár Zoltán-hivatalos" oldal nem továbbítja harmadik személyek részére.
  • Az oldalon adatot közlő látogató bármikor jogosult tájékoztatást kérni a "Polgár Zoltán-hivatalos" által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról, továbbá bármikor kérheti azok helyesbítését, módosítását, megváltoztatását, törlését, de ezzel egyben tudomásul veszi, hogy elesik a nyereménysorsoláson való részvételtől.
  • A látogató az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén beadvánnyal fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, vagy pert indíthat a lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes törvényszéken.

2022-06-03 08:01:00

Kisorsoltuk a nyertest!

A "Békés Tortája" 2021. győztes Nyári Mámor szeletek megvásárlásával mindenki egy nyereménykártyát kapott.

A kártyákat 2022. május 31-ig regisztrálhatták, ezzel a nyereményjátékra beneveztek. A kártyák közül kisorsoltuk a nyertest. Gazdára talált az az értékes utazási utalvány, amely ismét kapcsolódik az ország tortájához és a kezdeményezésünk mottójához.

A nyertessel felvesszük a kapcsolatot. Rövidesen beszámolunk a nyertes személyéről és a további részletekről. A Békés Tortája szeletek megvásárlásához kötődő jótékonysági adományozásról sem feledkeztünk meg, erről is tájékoztatni fogjuk Önöket.


2021-10-08 12:00:00

"Békés tortája 2021" - Nyereményjáték!

Nyereményjáték a 2021 évben először megrendezett Békés tortája versenyhez kapcsolódóan!

Egy éven keresztül Kertészné Kozma Enikő „NYÁRI MÁMOR" fantázianevű édessége viseli a Békés Tortája címet. A verseny nyertes tortája 2021 október kilencedikétől hétvégente megvásárolható a város cukrászdáiban. Egy szelet ára egységesen 750 forint, amiből egyben 50 forint támogatás a békési Esély Állatvédő Egyesülethez fog kerülni a nyertes kérésére.

Minden szelet megvásárlásakor egy kártyát kapnak, mely egyedi azonosítóval van ellátva. Ezzel a kóddal lehet regisztrálni a nyereménysorsolásra.

A játék végén a szabályosan regisztrálók között egy 100.000.- Ft értékű utazási utalvány kerül kisorsolásra!

A sorsolás időpontjáról, annak módjáról, valamint a nyeremény átvételéről a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket.


A regisztráció előtt feltétlenül olvassák el a játék adatvédelmi tájékoztató-ját és az ott található információkat!

 

REGISZTRÁCIÓ


2021-10-08 11:59:00

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató a "Békés tortája 2021" nyereményjátékkal kapcsolatban:

  • Az adatkezelési tájékoztató: a"Polgár Zoltán- hivatalos" oldal által kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogairól szól.
  • Adatkezelési gyakorlatunk az Általános Adatvédelmi Rendeleten (a továbbiakban: GDPR) alapszik.
  • Az adatkezelő a "Polgár Zoltán-hivatalos" oldal kezelője. A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, telefonszám, lakcím.
  • A látogató a regisztráció kitöltésével és elküldésével hozzájárulását adja ahhoz, hogy a megadott adatait a "Polgár Zoltán-hivatalos oldal" jelen tájékoztatóban meghatározott céllal kezelje.
  • Az adatkezelés célja: részvétel nyereményjátékban.
  • Az adatkezelés időtartama: az adatok elküldésének napjától a játék visszavonásáig, de legfeljebb a sorsolástól számított 6 hónapig tart.
  • A kitöltők által megadott személyes adatokat a "Polgár Zoltán-hivatalos" oldal nem továbbítja harmadik személyek részére.
  • Az oldalon adatot közlő látogató bármikor jogosult tájékoztatást kérni a "Polgár Zoltán-hivatalos" által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról, továbbá bármikor kérheti azok helyesbítését, módosítását, megváltoztatását, törlését, de ezzel egyben tudomásul veszi, hogy elesik a nyereménysorsoláson való részvételtől.
  • A látogató az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén beadvánnyal fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, vagy pert indíthat a lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes törvényszéken.

2021-06-18 10:30:00

Készülhet a nyertes az "Édes" nyaralásra!

Megtörtént a "Békés tortája" tortakészítő verseny nyereményjátékának sorsolása.

Az eladott mintegy 2000 szelet torta után kiadott és a játékra június 15-ig beregisztrált kártyák közül megtörtént a nyertes kisorsolása. Gazdára talált az értékes utazási utalvány, melyről előzetesen annyit elálrulhatunk, hogy kapcsolódik a tortákhoz, a kezdeményezésünk mottójához.

A nyertessel már felvettük a kapcsolatot. Hamarosan beszámolunk mind a nyertes személyéről, mind a további részletekről. Természetesen a jótékonysági adományozásról sem feledkeztünk meg, erről is tájékoztatni fogjuk önöket!


2020-12-21 15:07:00

Az adventi nyereményjáték negyedik nyertese

Az adventi nyereményjátékunk negyedik és egyben utolsó nyertese FARAGÓ KATALIN. Nyereménye egy fenyőfára beváltható 5000 Ft értékű ajándékutalvány a Balogh Gazdabolt felajánlásával. Gratulálunk neki!

Ezennel véget ért nyereményjátékunk. Köszönöm azoknak, akik részt vettek a játékban, valamint Balogh Sándornak, a Balogh Gazdabolt tulajdonosának a fenyőfa felajánlásokat. 

Kvízes nyereményjátékunkban a négy hét alatt közel 600 beküldött válasz érkezett. Bízom benne, hogy játéksorozatunkkal sikerült még inkább ráhangolódni az ünnepekre és némi kikapcsolódást jelentett az év végi hajrában.

Ezúton kívánok mindenkinek áldott karácsonyi ünnepeket.


2020-12-14 13:00:00

Az adventi nyereményjáték harmadik nyertese

Az adventi nyereményjátékunk harmadik nyertese RAKOVICS TAMÁS.


2020-12-07 13:08:00

A játékos advent harmadik vasárnapja

Elindult az adventi nyereményjáték-sorozatunk harmadik fordulója.

A kérdőív kitöltésére 2020. december 13-ig van lehetőség az alábbi linken:
A harmadik forduló sorsolásának időpontja 2020. december 14. (hétfő), ahol a Balogh Gazdabolt felajánlásával kisorsolásra kerül egy 5000 Ft-os ajándékutalvány fenyőfa váráslásra.
Sok sikert kívánunk!

2020-12-07 09:17:00

Az adventi nyereményjáték második nyertese

Az adventi nyereményjátékunk második nyertese BÍRÓ ALEXANDRA.

Nyereménye egy fenyőfára beváltható 5000 Ft értékű ajándékutalvány a Balogh Gazdabolt felajánlásával. Gratulálunk neki!

A karácsonyig tartó játék folytatódik. A következő hét kérdései a délutáni órákban lesznek elérhetőek a hivatalos facebook oldalamon. Hangolódjanak Önök is az adventi készülődés jegyében a karácsonyra! A Balogh Gazdabolt felajánlásával minden héten egy-egy karácsonyfa utalványt nyerhetnek a játékban résztvevők.

Játékra fel!


2020-11-30 12:54:00

Adventi nyereményjáték második forduló

Elindult az adventi nyereményjáték-sorozatunk második fordulója.

A kérdőív kitöltésére 2020. december 6-ig van lehetőség az alábbi linken: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe7PpC4vejo67H4Rrjx2nEbTV62F5BadVjXpVYqRUGFPCJU_A/viewform
A második forduló sorsolásának időpontja 2020. december 07. (hétfő), ahol a Balogh Gazdabolt felajánlásával kisorsolásra kerül egy 5000 Ft-os ajándékutalvány fenyőfa váráslásra.
Sok sikert kívánunk!

2020-11-30 08:37:00

Adventi nyereményjáték első nyertese

Karácsonyfa utalványt nyert GULYÁSNÉ RÁCZ BEÁTA az adventi nyereményjátékunk első győztese. Gratulálunk neki!

A karácsonyig tartó játék első sorsolásáig közel száz megfejtés érkezett, és a játék folytatódik. A következő hét kérdései november 30. hétfőtől lesznek elérhetőek a hivatalos facebook oldalamon. Hangolódjanak Önök is az adventi készülődés jegyében a karácsonyra! A Balogh Gazdabolt felajánlásával minden héten egy-egy karácsonyfa utalványt nyerhetnek a játékban résztvevők.


2020-11-23 10:27:00

Nyereményjáték első forduló felhívása

Elindult az adventi nyereményjáték-sorozatunk első fordulója.

A kérdőív kitöltésére 2020. november 29-ig van lehetőség az alábbi linken: https://docs.google.com/.../1FAIpQLSe2MGKyT6Pee4.../viewform
Az első forduló sorsolásának időpontja 2020.11.30. (hétfő), ahol a Balogh Gazdabolt felajánlásával kisorsolásra kerül egy 5000 Ft-os ajándékutalvány fenyőfa váráslásra.
Sok sikert kívánunk!

2020-11-21 07:46:00

Adventi nyereményjáték

Vegyen részt adventi játéksorozatunkban és nyerjen egy 5000 Ft-os ajándékutalványt!

A "Polgár Zoltán-hivatalos" oldal nyereményjátékot hirdet. Nyereményjátékunk 4 fordulón keresztül tart és a játékban részt vevők között minden forduló végén kisorsolásra kerül a Balogh Gazdabolt felajánlásával egy-egy 5000 Ft értékű ajándékutalvány fenyőfa vásárlásra. A feladat minden héten megválaszolni az általunk készített adventi kvíz kérdéseket. A nyerteseket a megadott adatok alapján fogjuk értesíteni, valamint a "Polgár Zoltán-hivatalos" facebook oldal mellett a www.polgarzoltan.com oldalon is közzétesszük. 

Figyeljék oldalunkat, hiszen hamarosan kezdetét veszi a játék.


2020-10-01 12:30:00

"Békés tortája 2020" - Nyereményjáték!

Nyereményjáték a 2020 évben először megrendezett Békés tortája versenyhez kapcsolódóan!

Egy éven keresztül Szabó Erika „Bánhidai diótorta" fantázianevű édessége viseli a Békés Tortája címet. A verseny nyertes tortája 2020 október elsejétől megvásárolható a város cukrászdáiban. Egy szelet ára egységesen 610 forint, amiből egyben 50 forint támogatás a békési Esély Állatvédő Egyesülethez fog kerülni.

Minden szelet megvásárlásakor egy kártyát kapnak, mely egyedi azonosítóval van ellátva. Ezzel a kóddal lehet regisztrálni a nyereménysorsolásra.

A játék végén a szabályosan regisztrálók között egy 100.000.- Ft értékű utazási utalvány kerül kisorsolásra!

A regisztráció határideje: 2021. június 15. éjfél!

 

A sorsolás időpontjáról, annak módjáról, valamint a nyeremény átvételéről a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket.


A regisztráció előtt feltétlenül olvassák el a játék adatvédelmi tájékoztató-ját és az ott található információkat!

 

REGISZTRÁCIÓ


2020-10-01 12:00:00

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató a "Békés tortája 2020" nyereményjátékkal kapcsolatban:

  • Az adatkezelési tájékoztató: a"Polgár Zoltán- hivatalos" oldal által kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogairól szól.
  • Adatkezelési gyakorlatunk az Általános Adatvédelmi Rendeleten (a továbbiakban: GDPR) alapszik.
  • Az adatkezelő a "Polgár Zoltán-hivatalos" oldal kezelője. A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, telefonszám, lakcím.
  • A látogató a regisztráció kitöltésével és elküldésével hozzájárulását adja ahhoz, hogy a megadott adatait a "Polgár Zoltán-hivatalos oldal" jelen tájékoztatóban meghatározott céllal kezelje.
  • Az adatkezelés célja: részvétel nyereményjátékban.
  • Az adatkezelés időtartama: az adatok elküldésének napjától a játék visszavonásáig, de legfeljebb a sorsolástól számított 6 hónapig tart.
  • A kitöltők által megadott személyes adatokat a "Polgár Zoltán-hivatalos" oldal nem továbbítja harmadik személyek részére.
  • Az oldalon adatot közlő látogató bármikor jogosult tájékoztatást kérni a "Polgár Zoltán-hivatalos" által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról, továbbá bármikor kérheti azok helyesbítését, módosítását, megváltoztatását, törlését, de ezzel egyben tudomásul veszi, hogy elesik a nyereménysorsoláson való részvételtől.
  • A látogató az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén beadvánnyal fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, vagy pert indíthat a lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes törvényszéken.

Egyéb (további) tartalmak szűrés és dátumválasztás alapján...

Postacím


Békési Polgármesteri Hivatal 5630 Békés, Petőfi Sándor utca 2.