Polgár Zoltán

Békés város alpolgármestere

Bemutatkozás

Polgár Zoltánnak hívnak és gyermekkorom óta Békésen élek. A Karacs Teréz utcában nőttem fel. Feleségemmel, Marikával - aki fodrász - a Keserű soron alapítottunk családot és neveljük két gyermekünket Sárát és Zoltánt.

Életem vezérlő-csillagai a sport, a közösségi élet és az ezeket átszövő szervező munka. Végigjártam a békési kézilabdasport színtereit: játékosként eljutottam a csapatkapitányságig, dolgoztam játékvezetőként és másodállásban a klub vezetője voltam. A sport mutatta meg nekem a küzdelem emberi arcát, adott életre szóló barátságokat és máig ható tanulságokat. Csapatjátékosnak tartom magam: korábban játékosként, később pedagógusként és napjainkban, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatóhelyetteseként dolgozva. Álljanak hát most itt közös jövőnk, elképzeléseink, és a terveink:

Hiszek a közösség mindenek fölötti erejében. Hiszek a munka becsületében, az összefogás értékében. Hitem szerint a jövőhöz vezető út nem a vakszerencse, nem az ígéretek kérdése. Itt élve testközelből élem meg a kerületünk, Bánhida mindennapjait. Látom az itteni erősségeket és akadályokat egyaránt. A választásokig folyamatosan, és azután is megtartandó lakossági találkozókon - és akár az internetes fórumokon is - megtalálhatjuk, meg fogjuk találni a közös hangot, kialakítjuk közös stratégiánkat szűkebb környezetünk jövőjének megformálására. Mindehhez az Önök aktív közreműködése, felügyelete adhatja meg felhatalmazást. Önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként az Önök érdekeinek feltétel nélküli képviselete lesz a feladatom a testületben.

Csapatjátékosként szót kell ejtenem Kálmán Tibor pogármesterről és képviselő társaim közös munkájáról: A körzeti munkánkban az általam is kitűzött célokat kell a legfontosabbnak tartanunk. A körzetek lakóiból azonban összeáll városunk Békés lakossága, képviselőikből a képviselőtestület. A feladatok, a terhek, a sikerek és az örömök közössé válnak.

Közössé válnak de nem adódnak össze, inkább megosztódnak. A megosztott feladatok és terhek könnyebbednek, ellenben a megosztott sikerek és örömök többszöröződnek. A választópolgárok közreműködése és felügyelete, a polgármester, a képviselők - Én és a csapatunk - munkája és alázata tömörítheti egybe azt amit közösségnek hívunk. KÖZÖSSÉGNEK, tiszta SZÍVVEL, tiszta LÉLEKKEL.

Megköszönöm eddigi figyelmüket! Mi Békésért Vagyunk!

Táborozási lehetőségek:

2021-06-18 08:00:00

Nyári táborok

Minden infó a nyári táborokról, egy helyen, egybegyűjtve:

A tavaszi pandémia miatt idén a nyári táborok még az átlagosnál is fontosabbak a gyermekek és a családok életében. Sok szülő a járvány miatti kényszerű otthonlét alatt kivette szabadsága jelentős részét. Hozzám is több kérdés érkezett azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre városunkban.Munkatársainkkal összegyűjtöttük a békési nyári táborokat.

Természetesen az információk (tovább)tájékoztató jellegűek, a pontos részletekkel kapcsolatban a szervezőket keressék.

Az alábbi web-oldalon informálódhatnak, keresgélhetnek a széles kínálatból, melyet a tudomásunkra jutó táborokkal tovább fogunk bővíteni: https://polgarzoltan.com/taborok


2021-06-17 08:07:00

Úszótáborok

Úszótáborok

Úszótáborok

Dánfok - Békési Uszoda

Turnusok:

2021. június 21-25.

2021. június 28-július 2.

2021. július 5-9.

2021. július 26-30.

2021. augusztus 2-6.

2021. augusztus 9-13.

15 főnél egy, 20 főnél kettő, 25 főnél három gyereknek 50%-os kedvezményt sorsolnak ki!

Részvételi díj: 23.000,- Ft/fő/turnus

Jelentkezéskor foglaló: 5.000,- Ft

Békési Úszó Klub Egyesület

30/581-3736 telefonszámon 8-16 óráig


2021-06-17 08:05:00

Kajak - kenu tábor

Kajak - kenu tábor

Kajak - kenu tábor

Turnusok:

2021. június 21-25.

2021. június 28-július 2.

Részvételi díj:

20.000,- Ft/hét

Jelentkezés Név, tel.szám, szül. dátum megadásával a bekesikajakkenu@gmail.com e-mail címen lehet.


2021-06-17 08:04:00

Békés Megyei Néptánc Tábor

Békés Megyei Néptánc Tábor

Békés Megyei Néptánc Tábor

2021. augusztus 2-6.

6-13 éves gyermekeknek

Részvételi díj: 20.000,- Ft

Mahovicsné Ladányi Anita néptáncpedagógus és Mahovics Tamás néptáncpedagógus

Jelentkezés: 2021. július 23-ig

30/606-6764 Mahovics Tamás néptáncpedagógus, 20/244-6603 Salamonné Császár Orsolya szervező

csaszar.orsolya@bekesikultura.hu


2021-06-17 08:03:00

Kézműves hetek

Kézműves hetek

Kézműves hetek

Turnusok:

2021. július 5-9. 

2021. július 12-16.

2021. augusztus 2-6. 

2021. augusztus 9-13.

Részvételi díj:

Délelőtt ebéd nélkül: 14.000,- Ft/hét

Délelőtt, ebéddel: 18.000,- Ft/hét

Egész nap: 24.000,- Ft/hét

Kis Anikó keramikus

30/2399-867


2021-06-17 08:02:00

Nyári napközis tábor

Nyári napközis tábor

Nyári napközis tábor (Békés, Durkó u. 6.) "2021. június 28-2021. július 23.

Választható tábori turnusok: 

– június 28-július 2.

– július 5-9.

– július 12-16.

– július 19-23.

" 7-12 éves gyerekek "Ingyenes 

Étkezés költsége: napi 800,- Ft (4.000,- Ft)" Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Személyesen 2021. június 14-től a BVSZSZK székhelyén, Békés, Jantyik M. u. 1. ügyfélfogadási időben Jákli Szilviánál.


2021-06-17 08:02:00

Lovas tábor Békésen

Lovas tábor Békésen!

LOVAS TÁBOR BÉKÉSEN!

A Békési Szabadidős Lovasklub 2021 nyarán is, szeretettel várja az állatokat, sportot, természetet szerető gyerekeket! Rendelkezésére állunk az érdeklődőknek napközis és bentlakásos táborral, 5 – 15 éves gyermekek részére.

Turnusok:

2021. június 28 – július 2- ig

2021. július 5 – 9- ig

2021. július 19 – 23- ig

2021. augusztus 2 – 6- ig

 

Napközis tábor hétfőtől péntekig tart, napi 1-szeri étkezéssel: 25.000Ft

Bentlakásos tábor hétfőtől – szombatig tart, napi 3-szori étkezéssel: 50.000Ft

Lovaglás (pónin és nagy lovon), lovastornázás, lóápolás – fürdetés, elméleti foglalkozás, kézműves foglalkozások (korongozás, varrás, ajándéktárgy készítése, festés) pancsolás, vetélkedők, íjászkodás, túrázás... és sok-sok nevetés...

További információ:

Békési Szabadidős Lovasklub

Urkom Szilvia

06-20-4977-844


2021-06-17 08:01:00

JAM - JÁTSSZ, ALKOSS, MUZSIKÁLJ!

A JAM, azaz JÁTSSZ, ALKOSS, MUZSIKÁLJ!

A JAM, azaz JÁTSSZ, ALKOSS, MUZSIKÁLJ

Békési Galéria - Békés, Széchenyi tér 4)

2021. augusztus 16-20.

5-15 éves gyermekeknek

Horváth Hajnalka alkotó művész és Kékkovács Mara színművész lözreműködésével

66 411-943

hajniart@gmail.com 


2021-06-17 08:00:00

Nyári élményhetek a Tündérkert Játszóházban

Nyári élményhetek a Tündérkert Játszóházban

Békés, Szabó D. u. 24.

2021. június 28-2021. július 2. Hercegnő tábor

2021. július 2-9. Barkács tábor (fúrás-faragás)

2021. július 12-16. Sport tábor (vívás, kung fu, kajak-kenu)

2021. július 19-23. Közlekedési tábor

2021. július 26-30. Hipp-Hopp tábor (egész nap tánc)

2021. augusztus 2-6. Kis cukrász tábor (süti készítés és díszítés)

2021. augusztus 9-13. Barkács tábor (fúrás-faragás)

2021. augusztus 16-19. Indián tábor (sátorépítés, szabadtéri játékok)

2021. augusztus 23-27. Sulira hangoló tábor (differenciált fejlesztés)

Csoportonként max. 20 fő.

Szervező: Szűcsné Korcsok Tünde

Jelentkezés: 30/863-8679


2021-06-17 08:00:00

Nyári élményhetek a Tündérlak Játszóházban

Nyári élményhetek a Tündérlak Játszóházban

Nyári élményhetek a Tündérlak Játszóházban

Békés, Mátyás király u. 2.

2021. június 14-18. Játszóházi hét

2021. június 21-25. Játszóházi hét

2021. június 28-július 2. Barkács tábor (fúrás-faragás)

2021. július 5-9. Játszóházi hét

2021. július 12-16. Zene tábor (hangszer használat)

2021. július 19-23. Játszóházi hét

2021. július 27-31. Kerékpár tábor (minden nap kerékpározás)

2021. augusztus 2-6. Kézműves tábor (kreatív gyermekeknek)

2021. augusztus 9-13. Kalóz tábor

2021. augusztus 16-19. Játszóházi hét

Csoportonként max. 15 fő

Szervező: Kontra Tünde Emma

Jelentkezés: 30/415-5054


Egyéb (további) tartalmak szűrés és dátumválasztás alapján...

Postacím


Békési Polgármesteri Hivatal 5630 Békés, Petőfi Sándor utca 2.