Polgár Zoltán

Békés város alpolgármestere

Bemutatkozás

Polgár Zoltánnak hívnak és gyermekkorom óta Békésen élek. A Karacs Teréz utcában nőttem fel. Feleségemmel, Marikával - aki fodrász - a Keserű soron alapítottunk családot és neveljük két gyermekünket Sárát és Zoltánt.

Életem vezérlő-csillagai a sport, a közösségi élet és az ezeket átszövő szervező munka. Végigjártam a békési kézilabdasport színtereit: játékosként eljutottam a csapatkapitányságig, dolgoztam játékvezetőként és másodállásban a klub vezetője voltam. A sport mutatta meg nekem a küzdelem emberi arcát, adott életre szóló barátságokat és máig ható tanulságokat. Csapatjátékosnak tartom magam: korábban játékosként, később pedagógusként és napjainkban, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatóhelyetteseként dolgozva. Álljanak hát most itt közös jövőnk, elképzeléseink, és a terveink:

Hiszek a közösség mindenek fölötti erejében. Hiszek a munka becsületében, az összefogás értékében. Hitem szerint a jövőhöz vezető út nem a vakszerencse, nem az ígéretek kérdése. Itt élve testközelből élem meg a kerületünk, Bánhida mindennapjait. Látom az itteni erősségeket és akadályokat egyaránt. A választásokig folyamatosan, és azután is megtartandó lakossági találkozókon - és akár az internetes fórumokon is - megtalálhatjuk, meg fogjuk találni a közös hangot, kialakítjuk közös stratégiánkat szűkebb környezetünk jövőjének megformálására. Mindehhez az Önök aktív közreműködése, felügyelete adhatja meg felhatalmazást. Önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként az Önök érdekeinek feltétel nélküli képviselete lesz a feladatom a testületben.

Csapatjátékosként szót kell ejtenem Kálmán Tibor pogármesterről és képviselő társaim közös munkájáról: A körzeti munkánkban az általam is kitűzött célokat kell a legfontosabbnak tartanunk. A körzetek lakóiból azonban összeáll városunk Békés lakossága, képviselőikből a képviselőtestület. A feladatok, a terhek, a sikerek és az örömök közössé válnak.

Közössé válnak de nem adódnak össze, inkább megosztódnak. A megosztott feladatok és terhek könnyebbednek, ellenben a megosztott sikerek és örömök többszöröződnek. A választópolgárok közreműködése és felügyelete, a polgármester, a képviselők - Én és a csapatunk - munkája és alázata tömörítheti egybe azt amit közösségnek hívunk. KÖZÖSSÉGNEK, tiszta SZÍVVEL, tiszta LÉLEKKEL.

Megköszönöm eddigi figyelmüket! Mi Békésért Vagyunk!

2024-12-03 11:00:00

Támogató naptár az Esély Állatvédő Egyesületért

Támogatói naptár az Esély Állatvédő Egyesületért és a menhelyen élő állatokért. Masnival mi is az ötlet mellé állunk

Egy nagyszerű ötletnek köszönhetően született meg az a támogatói naptár, egy 2025-ös A4-es fali naptár, amelyben 12 menhelyről örökbefogadott kutya áll modellt, a 12 hónapnak megfelelő díszletben A kültéri fotók a menhely közelében készültek, akkor még örökbe fogadásra váró kutyákkal. A stúdióban készült képeken már örökbefogadott kutyák láthatók, akik már jó ideje boldog családban élnek.

A naptár minimum díja 3500 forint, de aki úgy érzi, hogy többet szeretne adni érte, akkor azt hálásan megköszönik a kezdeményezők! Az összeg a békési Esély Állatvédő Egyesület által gondozott kutyusoknak segít!

Mi, Masni kutyánkkal, a kezdeményezés mellé állunk. Kérem, ha tehetik, segítsenek Önök is.

 

Köszönöm a kreatív ötletet, az igazi civil kurizsit, és köszönöm az Esély Állatvédő Egyesületnek azt az óriási munkát, amit végeznek.

 

A naptárak elérhetők:

Horgász Szaküzlet Jákó Díszállat – Békés, Szánthó Albert u. 4

Falatka Állateledel bolt Békés - Békés, Rákóczi u. 2

Nagyon Állat – Békéscsaba, Bartók Béla út 21

 

A támogatói naptár megvalósításáért köszönet Gyöngyösi Teréziának, Rigler Attilának és Pocsaji Emesének!


Egyéb (további) tartalmak szűrés és dátumválasztás alapján...

Postacím


Békési Polgármesteri Hivatal 5630 Békés, Petőfi Sándor utca 2.