Polgár Zoltánnak hívnak és gyermekkorom óta Békésen élek. A Karacs Teréz utcában nőttem fel. Feleségemmel, Marikával - aki fodrász - a Keserű soron alapítottunk családot és neveljük két gyermekünket Sárát és Zoltánt.
Életem vezérlő-csillagai a sport, a közösségi élet és az ezeket átszövő szervező munka. Végigjártam a békési kézilabdasport színtereit: játékosként eljutottam a csapatkapitányságig, dolgoztam játékvezetőként és másodállásban a klub vezetője voltam. A sport mutatta meg nekem a küzdelem emberi arcát, adott életre szóló barátságokat és máig ható tanulságokat. Csapatjátékosnak tartom magam: korábban játékosként, később pedagógusként és napjainkban, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatóhelyetteseként dolgozva. Álljanak hát most itt közös jövőnk, elképzeléseink, és a terveink:
Hiszek a közösség mindenek fölötti erejében. Hiszek a munka becsületében, az összefogás értékében. Hitem szerint a jövőhöz vezető út nem a vakszerencse, nem az ígéretek kérdése. Itt élve testközelből élem meg a kerületünk, Bánhida mindennapjait. Látom az itteni erősségeket és akadályokat egyaránt. A választásokig folyamatosan, és azután is megtartandó lakossági találkozókon - és akár az internetes fórumokon is - megtalálhatjuk, meg fogjuk találni a közös hangot, kialakítjuk közös stratégiánkat szűkebb környezetünk jövőjének megformálására. Mindehhez az Önök aktív közreműködése, felügyelete adhatja meg felhatalmazást. Önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként az Önök érdekeinek feltétel nélküli képviselete lesz a feladatom a testületben.
Csapatjátékosként szót kell ejtenem Kálmán Tibor pogármesterről és képviselő társaim közös munkájáról: A körzeti munkánkban az általam is kitűzött célokat kell a legfontosabbnak tartanunk. A körzetek lakóiból azonban összeáll városunk Békés lakossága, képviselőikből a képviselőtestület. A feladatok, a terhek, a sikerek és az örömök közössé válnak.
Közössé válnak de nem adódnak össze, inkább megosztódnak. A megosztott feladatok és terhek könnyebbednek, ellenben a megosztott sikerek és örömök többszöröződnek. A választópolgárok közreműködése és felügyelete, a polgármester, a képviselők - Én és a csapatunk - munkája és alázata tömörítheti egybe azt amit közösségnek hívunk. KÖZÖSSÉGNEK, tiszta SZÍVVEL, tiszta LÉLEKKEL.
Megköszönöm eddigi figyelmüket! Mi Békésért Vagyunk!
1904-ben városunk híres szülöttének nyílt emlékkiállítása
A Jantyik-kiállítás megnyitása. Vármegyénk korán elhunyt érdemes fia, Jantyik Mátyás művészi hagyatékát egybegyűjtötték a mester tisztelői, s az értékes alkotásokat, a melyeket a múlt héten mutattak be a főváros közönségének, Jantyik Mátyás szülővárosában Békésen is kiállították – írta 1904-ben a Békés című lap. A nagyérdekű tárlatot, mely az uj gimnázium emeleti termeiben van elhelyezve, kedden délelőtt 9 órakor nyitotta meg Popovics Szilveszter főszolgabíró, előkelő szép közönség jelenlétében. Megjelentek a megnyitó ünnepen a Jantyik-család tagjai is, a kiket meleg ovácziókkal vett körül az ünnepi közönség. A kiállításon már eddig is sok kép került eladásra.
Jantyik Mátyás szellemi és kulturális hagyatékát kötelességünk megőrizni, aminek érdekében a jövőben is komoly lépéseket fogunk tenni. A nagyszerű művész 120 évvel ezelőtt hunyt el.
Egyéb (további) tartalmak szűrés és dátumválasztás alapján...