Ez történt

Polgár Zoltán

Békés város alpolgármestere

Békésen rengetegen sportolnak, használják a különböző rekreációs szolgáltatásokat, kapcsolódnak ki és töltődnek fel ilyen módon egy-egy nehéz nap után.

Éppen ezért azt hiszem, nagyon sokunk számára...

„Menjünk bálba, a Bérházba!” folyosótárlat nyílt a Városháza első emeletén.

A múzeum rendszeresen dolgoz fel Békéshez köthető témákat, így az érdeklődők nem csak a múzeumban látogathatják a kiállítá...

Az eseményen Erdélyi Imola asszony, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója, majd Kálmán Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket.

A még laikusok számára is érdekes, jól szerve...

Tegnap délután köszönetet mondhattam a “Mert a fű marad…!” című, a testvérvárosaink köszöntőjéből, az összetartozás napjára összeállított kisfilmünk békési résztvevőinek.

A jó hangulatú beszélgeté...

Tizenöt hónapos kisgyermekként semmire sem emlékszem a 42 évvel ezelőtti eseményekből,

viszont szüleim, illetve az öregebbek elbeszéléseiből, írásokból nagyon is átérzem az egykori földrengés “bo...