Ez történt

Polgár Zoltán

Békés város alpolgármestere

Majd fél éve írt szavaim jutottak eszembe a mostani hétvégéről: “Az élet sokszor ismétli önmagát” hangoztatjuk néha a közhelyesnek tűnő mondatot.

A hasonló élethelyzetek megélését szerintem akár ha...

A meterológiai tél utolsó (előtti) napján megérkezett a tél.

Bár már mire e sorokat írom, épp alább is hagyott a hóesés ereje. Az illetékeseink folyamatosan figyelemmel kísérik a hóhelyzetet, és ame...

Sajtótájékoztatón számoltunk be a várost érintő legfontosabb kérdésekről és a csütörtöki testületi ülés döntéseiről Kálmán Tibor polgármesterrel és Vámos Zoltán alpolgármesterrel.

Kálmán Tibor Buda...

Kálmán Tibor polgármester úr városi fejlesztésekkel kapcsolatos, halaszthatatlan budapesti útja miatt nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a békési képviselő-testület csütörtöki ülését vezethettem...

A tegnapi nap folyamán Irányi Dánielre emlékeztünk. Országunk, valamint városunk Békés történelmének egy jeles személyiségére.

E visszatekintés inkább szólhatott az örömről és a büszkeségről, viszon...

Irányi Dánielre, a márciusi ifjak egyikére, Békés egykori országgyűlési képviselőjére emlékeztünk születésének 198. évfordulóján a városháza udvarán.

Emlékező beszédemben igyekeztem megvilágítani a...

Lakosság által felvetett problémákat vizsgáltam meg csütörtökön. A Fáy utcából elkorhadt, aggasztó állapotba került fák kivágásával kapcsolatban kerestek meg.

A Karacs Teréz utcában két hölgy mutato...

Csütörtököm a humán és szociális bizottság tagjaival a békési rendelőintézetbe látogattunk, ahol Erdélyi Imola igazgató asszony tájékoztatott minket az elmúlt évek fejlesztéseiről.

Egyebek mellett f...

A Békési Szociális Szövetkezetnél jártam csütörtökön, ahol felkerestem a savanyítóüzemet és a hálófonó műhelyt is.

A helyszínen kiváló tapasztalatokat szereztem, példaértékű szakmaiság és elhivatott...

Keddi fogadóórámon ismét több felvetéssel, problémával kerestek meg a lakosság részéről. Köszönet a megtisztelő bizalomért!

Lakásüggyel, járdákkal és utakkal kapcsolatos kérdések egyaránt felmerülte...