Az aradi Tizenhárom

Az aradi Tizenhárom

Megemlékezés

A görög illetve latin eredetű szó, melynek jelentése tanú, tanúságtétel, már teljesen meghonosodott nyelvünkben.

A mártír, illetve mártírhalált halt kifejezés széles körben használatos mind vallási, mind történelmi vonatkozásaiban. Csodálatos nyelvünk saját alapjaira építkezve azonban ismét képes volt magyaros gondolatok mentén képzett, “látványos” szinonimát alkotni e szóra.

Éppen talán ennek ősi eredete és a mai nap apropóján hozzá kapcsolódó ereje folytán próbálta a kommunista rendszer a valljuk be, kissé oroszos hangzásvilágú mártír szót használni az így vagy úgy meggyilkolt “hőseire”.

Tanúságtétel a hitünk mellett, mindezért akár a vérünket áldozva a szó valódi vagy átvitt értelmében. Megfűszerezve némi elszántsággal, kitartással, elhivatottsággal, bátorsággal és hűséggel. Mindez két rövid szót összeolvasztva, hét betűbe sűrítve:

“VÉRTANÚ”

Tegyünk ma ennyit, szánjuk rá ezt a pár gondolatot és percet! Ízlelgessük e szót, töltsük meg jelentéssel, keltsük életre az iskolában tanult - az akkor még talán száraznak is tartott - tényekkel!

Tizenhárom ember, tizenhárom életút, ugyanennyi sors és szomorú vég. Szomorú, de mégis dicső. S érthetnénk bár balsorsnak, az ügy, az ő ügyük szempontjából semmiképp sem az! Vértanúvá válni legtöbbször nem saját döntés, emberként a lelket és akár hitet is próbára tevő megméretés.

De Gróf Batthyány Lajos utolsó napjai is egy ember szenvedéséről és gyötrelemről szóltak. Halála előtti mondata mégis értelmet adott a megpróbáltatásoknak: “Éljen a Haza!”

Délután akár együtt hajtsunk fejet és emlékezzünk Vécsey Károly utolsó szavaira is:

“Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Előző Cikk Következő Cikk